Ismét edzettek Debrecenben! - Salakpor

Friss hírek

Home Top Ad

Post Top Ad

Responsive Ads Here

2016. március 18., péntek

Ismét edzettek Debrecenben!

Folytatódott a lengyel ligában szereplő Stal Rzeszów cívisvárosi edzőtáborozása, hiszen a csütörtöki szezonnyitó tréninget követően péntek délután is a motorosok zajától volt hangos a Gázvezeték utcai salakaréna. A mezőny az előzetes várakozásokkal ellentétben, nemhogy bővült volna, hanem még csökkent is, hiszen Dawid Lampart ezúttal nem edzett.

Karol Baran akcióban
Magyar versenyzők közül ismét egyedüliként Tabaka József motorozott, míg a lengyelektől Karol Baran, Maciej Kuciapa valamint három utánpótlás korú pilóta, Gregorz BassaraPatryk Wojdyło és Mateusz Rząsa szórta a salakot. Bassara már az edzés elején közelebbről is megismerhette a debreceni pályát, ám szerencsére sérülés nélkül megúszta a bukást. A motorja viszont nem bírta tovább, így számára elég korán véget ért a tréning. Társa, Patryk Wojdyło egyre nagyobb tempóban közlekedett a cívisvárosi oválon, mígnem egy nútot megfogva elcsúszott, s a lufipalánkban kötött ki. Az incidenst szerencsésen megúszta, hiszen sem neki, sem motorjának nem lett semmi baja. Olyannyira nem, hogy amint kibányászta vasparipáját a lufi alól, ráült, s egykeréken távozott a depóba irányába.


Nem csak bukások, de egy motorhiba is tarkította a tréninget, hiszen Maciej Kuciapa alatt hirtelen megállt a technika, s kiállni kényszerült. Ám lengyel versenyző és szerelője nem estek kétségbe, hiszen pikk-pakk elővették a kis kartondobozt a mikrobuszból, benne egy tartalék blokkal. Egy bő pályakarbantartás alatt kicserélték a két blokkot, s már is folytatódhatott a tréning Kuciapa számára.

Egyik ki, másik be - Blokkcsere Kuciapáéknál
A rzeszówiak edzőtáborozása a mai nappal véget ért, s a következő debreceni tréningre, az időjárás függvényében szerdán kerül sor.

Post Bottom Ad

Responsive Ads Here